2018. október 12., péntek

Miért nem lehet gyorsan sok fizetős külföldi hallgatónk?

A kormányokban és az egyetemi finanszírozás folyamatosan gyorsuló lejtmenetét látva az egyetemi vezetésben is gyakorta felmerül, hogy milyen jó lenne sok fizetős külföldi diák. Szemük előtt mindig a SOTE és a Debreceni Egyetem orvosképzése lebeg, ahova tekintélyes számú nyugat-európai diák iratkozik be és fizet hazai viszonyokban igen sok pénzt ezért.


Ehhez képest a fizetős, angol nyelvű biológus képzésen alig lézengett valaki. Most is csak azért van rajta stabilan vagy egy tucat hallgató, mert a Tempus Közalapítvány Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramjának keretében lényegében kifizeti a tandíjat és a hallgatók itteni életét. Tehát saját pénzükön továbbra sem jönnek hallgatók tömegei, hogy biológusok (fizikusok, matematikusok, geológusok, stb.) legyenek.


Meg vagyunk lepve? Én nem.


Orvosként otthon sokat fognak keresni, lehet, hogy otthon is fizetnének az oktatásért, de ha nem, akkor is olcsóbb itt diáknak lenni, mint Németországban vagy Norvégiában. És otthon nem jutottak be a korlátozott férőhellyel rendelkező képzésbe. Magyarországon ugyanolyan jó képzést kapnak és diplomájukat elismerik otthon (egyes esetekben a klinikai gyakorlatot már akár otthon is végezhetik).


Hiszem azt, hogy tudunk olyan jól biológust, vegyészt, fizikust, stb. is képezni, mint több nyugati egyetem. Szerényebbek a lehetőségeink, gyakorlataink alig vannak, modern eszközöket nem fog látni, de nagyon jó elméleti alapozást kaphat. Lehet, hogy ez érdekel valakit.


Viszont miért is lenne racionális itt tanulnia valakinek és nem mondjuk Angliában vagy Amerikában?


A kutatói diploma nem belépő a gondtalan életbe.


De legyen, valaki mindenáron biológus szeretne lenni! Miért jönne ide?


(1) A legtöbb ember azt sem tudja hol vagy Magyarország! Nem vagyunk a térképen. Hogy jutna valakinek eszébe, hogy Magyarországon tanuljon? Azt a szituációt képzeld el, amikor egy sok ezer kilométerre lakó fiatal bejelenti, hogy Magyarországra megyek tanulni. És a rokonság csak néz, hogy mi is a problémája az illetőnek. Nem megértően hümmög, mint egy ismertebb ország hallatán. Nem egy tipikus célország Magyarország. Sem a nyelv , sem a hírneves egyetemeink miatt (lásd alább). Itt teljesen mindegy, hogy mennyire jó itt diáknak lenni. Szerintem alapvetően jó. Budapest egy igen élhető város. Az ide jövő külföldi diákok kedvelik. Talán a buliturizmusnak köszönhetően, illetve a globálisan növekvő turizmus hozadékaként legalább az országot ismerni fogják.


(2) Nem beszélünk angolul!  Kérdezz meg magyar fiatalokat, hogy hova mennének ki! Nagyon sokan Angliát, USA-t esetleg Kanadát jelölik meg, mert ott angolul beszélnek. Magyarországon bár nem túl jellemző, hogy idegen nyelvet ismerjünk, de ha véletlenül igen, az az angol. És persze jó lenne olyan helyen élni, ahol értjük mit mondanak körülöttünk. Ez a világ minden részén így van, és mindenki így is gondolkodik. Ez eleve borzasztó helyzeti előnyt jelent ezen országok felsőoktatásának. Ezt persze öngerjesztő folyamat: több diák, több bevétel, jobb felsőoktatást. Tudhatnánk, hogy nagyon jó egyetemei vannak Svájcnak, Hollandiának és Németországnak is. És még angolul is beszélnek. Mondjuk németül vagy hollandul jobban. Németet még érdemes is lehet megtanulni, elég nagy és gazdaságilag erős országokban beszélik. És sok külföldön tanuló akár meg is ragadna adott országban. A magyar nyelv használhatósága elég lokális és mellette egy igen nehéz nyelv. Mondjuk néhány SH-s diák már egészen jól tud megszólalni!


(3) Nincs híre az egyetemeinknek! Ha azt mondod, Oxford, Cambridge, Harvard, Yale, akkor sokan tudni fogják, hogy miről beszélsz. ELTE? Néha még itthon is el kell magyaráznom mi fán terem az. És már a bőven minket megelőző egyetemek is nagyon küzdenek a hallgatókért. És más az, hogy nem jutott be valaki Oxfordra (1. helyezett a Times Higher Education listáján) csak az Imperial College Londonba (9. helyezett). A top 50-ben van 7 angliai, tehát azért még országon belül is bőven van miből válogatni. Sőt! Nálunk? Nincs egyetemünk a top 500-ban (most a CEU-t ne számítsuk). Adminisztratív bűvészkedéssel lehet 1-2 évig jobb eredményeket produkálni, de tartósan magasabb helyezést akkor fogunk elérni, ha rendesen finanszírozzuk és tudatosan felépítjük egyetemeink "brand"-jét.


(3) Tele vagyunk nemzetközileg jegyzett oktatókkal? Nem. Igaz, akár egy neves professzorért érdemes lehet egy képzést választani. Olyanok még akadnak e egyre kiesebb hazában. De neves kutatókra inkább PhD képzést lehet építeni, ami viszont volumenében lényegesen kevesebb, mint akár egy MSc, akár egy BSc képzés. Az orvosképzés azért jó bevétel, mert 6 évfolyamnyi, sok száz főt lehet oktatni. Egy kutatói MSc képzés esetleg fel lehet építeni angol nyelven, neves kutatókra alapozva, de az nem lesz több száz fő. Saját országunkból nem tudjuk feltölteni 100 diákkal a biológus MSc szakot az ELTE-n!


Mindezeket figyelembe véve komolyan elhisszük, hogy előbb tömegével jönnek hallgatók pénzt önteni a felsőoktatásunkba, hogy azzal kievickéljünk arra a szintre, ahol már érdemes ide jönni tanulni? Pedig az idegen-nyelvű képzés mindig ilyen kontextusban jelenik meg: ha jönnének sokan fizetős diákok, akkor lenne pénzünk oktatókat alkalmazni, esetleg még gyakorlatot is tartani.


Tanulj meg biciklizni és aztán kapsz egy biciklit!


Ez egy nonszensz. Ezt racionális ember nem gondolhatja komolyan. Most még ingyenes képzés mellett sem jönnének tömegével külföldről ide. Pénzért pedig biztosan nem. Nem is szabadna erről álmodozni.


Ez nem jelenti, hogy nem lehet Magyarországon külföldieknek képzés. Fel lehet építeni egy képzést, aminek híre megy és vonzani fog hallgatókat. Az SH pályázat egy jó lépés ebbe az irányba. Az itt tanulóknak tetszik az itteni élet. Még döcögős a képzés (kevés előadás van angolul is megtartva, nyűg nekünk 5-10 hallgatóért mindent kétszer elmondani), de a világ számos helyéről nézve Magyarország egy nagyon fejlett, biztonságos és kényelmes ország. Igen, a nem-orvos képzésünk célközönsége nem a német és norvég diákok, hanem a dél-amerikai, közel-keleti és afrikai hallgatók. Ezt szem előtt tartva el lehetne kezdeni építkezni. Lassú folyamat lesz, és pénzre van szükség.


Én első körben elengedném a tandíjat. Miért? Mert első körben reklámra van szükség és nem bevételre. Nincs annál jobb reklám, mint a jó hír, amit az itt tanulók adnak tovább az országuk többi diákjának. Gondoljunk bele, hogy mostantól angolul mennének az MSc képzések és minden EU tag számára ingyenes lenne (valószínűleg ez utóbbi most is igaz, csak kevesen jönnek magyar nyelvű képzésre). Ebben az esetben nem csak az elcsatolt területek magyar lakossága jönne ide tanulni (vannak határon túliak minden képzési szinten), hanem esetleg szlovákok, románok és ukránok is. A közvetlen környezetünkben nincs olyan sok jó egyetem (sajnos). Ausztria kivétel. (Times Higher Education adatok alapján)

A világ első 500 egyetemében levő Közép-Kelet Európai egyetemek
University of Vienna 143 (Ausztria)
Vienna University of Technology 251-300 (Ausztria)
University of Innsbruck 351-400 (Ausztria)
Graz University of Technology 401-500 (Ausztria)
Charles University in Prague 401-500 (Csehország)

501-600. helyezés
University of Graz 501-600 (Ausztria)
Johannes Kepler University of Linz 501-600 (Ausztria)

601-800. helyezés
Adam Mickiewicz University 601-800 (Lengyelország)
Eötvös Loránd University 601-800
Jagiellonian University 601-800 (Lengyelország)
Masaryk University 601-800 (Csehország)
Palacký University Olomouc 601-800 (Csehország)
University of Leoben 601-800 (Ausztria)
University of Ljubjana 601-800 (Szlovénia)
University of Pécs 601-800
University of Split 601-800 (Horvátország)
University of Szeged 601-800
University of Warsaw 601-800 (Lengyelország)

801-1000. helyezés
AGH University of Science and Technology 801-1000 (Lengyelország)
Babes-Bolyai University 801-1000 (Románia)
Brno University of Technology 801-1000 (Csehország)
Budapest University of Technology and Economics 801-1000
Comenius University in Bratislava 801-1000 (Szlovákia)
Czech Technical University in Prague 801-1000 (Csehország)
Czech University of Life Sciences Prague (CULS) 801-1000 (Csehország)
University of Belgrade 801-1000 (Szerbia)
University of Bucharest 801-1000 (Románia)
University of Chemistry and Technology, Prague 801-1000 (Csehország)
University of Debrecen 801-1000
University of Maribor 801-1000 (Szlovénia)
University of Ostrava 801-1000 (Csehország)
University of Zagreb 801-1000 (Horvátország)
Warsaw University of Technology 801-1000 (Lengyelország)

1000+ helyezés
Alexandru Ioan Cuza University 1001+ (Románia)
Corvinus University of Budapest 1001+
Gdańsk University of Technology 1001+ (Lengyelország)
Ivan Franko National University of Lviv 1001+ (Ukrajna)
Lviv Polytechnic National University 1001+ (Ukrajna)
Nicolaus Copernicus University in Toruń 1001+ (Lengyelország)
Slovak University of Technology in Bratislava 1001+ (Szlovákia)
Sofia University 1001+ (Bulgária)
Taras Shevchenko National University of Kyiv 1001+ (Ukrajna)
Technical University of Košice 1001+ (Szlovákia)
Technical University of Liberec 1001+ (Csehország)
Tomas Bata University in Zlín 1001+ (Csehország)
University of Gdańsk 1001+ (Lengyelország)
University of Pardubice 1001+ (Csehország)
University of Silesia in Katowice 1001+ (Lengyelország)
University of West Bohemia 1001+ (Csehország)
University of Łódź 1001+ (Lengyelország)
V.N. Karazin Kharkiv National University 1001+ (Ukrajna)
VŠB - Technical University of Ostrava 1001+ (Csehország)
West University of Timisoara 1001+ (Románia)
Wrocław University of Science and Technology 1001+ (Lengyelország)
Łodz University of Technology 1001+ (Lengyelország)


A messzebbről érkezőktől is elengedném a tandíjat. Arra gondoljunk, hogy a külföldi hallgató itt fog lakni, enni, bulizni, utazni, stb. Tehát akkor is pénzt kell hozzon ide, ha az egyetem közvetlenül nem kap érte tandíjat. És itt jönne az, hogy bölcs az állam. Ha közös bevételeink (adó) egy része azért folyik be, mert van egy oktatás, ami fogyasztást generál (ahogy pl. a turizmus is), akkor azt támogatni kell ezen bevételekből.


Mennyi idő alatt fog felfutni ez? Egyrészt gyorsabban, mint gondolnánk, mert az oktatás nagyon felívelő "iparág". Mindenhol szükség van a képzett szakemberekre. A magyar felsőoktatásnak van potenciálja, hogy ellásson képzett emberekkel olyan régiókat, ahol ez most nem elérhető. Hangsúlyozom, hogy most. Aki fejlődni akar, az most az oktatását / kutatását fejleszti. Ez a lehetőség nem fog sokáig fennmaradni. Másrészről maga az MSc képzés is két év. Akit most felveszünk, az 2 év múlva végez és utána viheti hírünket. Egy ilyen hírnév építés mindig lassú folyamat. Fontos, hogy az ország prioritásként kezelje és országgyűlési ciklusokon átívelően biztosítsa a támogatást az egyetemek számára. Ne 1-2 éves alkuk tárgya legyen, hogy most van pénz az egyetemekre, amakkor meg nincs.


A jó oktatás nem csak az egyetemek hírét növelhetné, remények szerint olyan szintre, hogy a rangsorokban is előre lépjünk, s ezzel még egyszerűbb legyen diákokat verbuválni, nem az országét is. A most itt kiképzett, fejlődő országból jövő külföldiek országuk értelmiségi krémjét fogják alkotni. Nagyon más lehet olyan országokkal tárgyalni, ahol a tanácsadók egy része esetleg itt tanult.


A fentiek röviden azt jelentik, hogy lehet Magyarországon pénzt termelő felsőoktatást kialakítani, de az most befektetést igényel és több időt, mint egy választási ciklus. A gyorsan sok pénzt termelő felsőoktatás viszont hiú ábránd!


2018. augusztus 27., hétfő

Evolúcióbiológia 2017/18 ősz - vélemények

Minden év végén megkérdezem a hallgatókat, hogy mi volt a véleményük a tárgyról, vizsgáról, könyvről, stb. A 251 főből 69-en töltötték ki a kérdőívet. Ez lehetne jobb is, de magasabb évfolyamon még rosszabb a kitöltési arány. Itt most leírom mit szűrtem le válaszaitokból, illetve mi az, amin változtatnom/javítanom kell.


A számomra leginformatívabb kérdés, az a tetszik-nem tetszik témakörök megjelölése. Ebből tudom leszűrni, hogy mely előadásokon kéne javítani, és melyek, amelyek úgy jók, ahogy vannak. Az alábbi ábra foglalja össze az eredményeket:

A válaszadókból hányaknak tetszett (zöld) és nem tetszett (piros) egy adott témakör. Mindenki 3-3-at jelölhetett meg.

Az első három előadással nincs gond, továbbá a fajképződés még alapvetően jó előadás. Az ideális populáció előadással valamit kéne kezdenem (van ötletem, nem biztos, hogy attól jobban fogjátok kedvelni, de lehet, hogy kevésbé lesz ellenszenves). A nagy átmenetekre pedig a 2 előadás nagyon rohamléptek. Ezt nagyon át kell gondolnom. Jó lenne, ha 3 előadást szánhatnék rá, de akkor másokat kell majd összeszorítani. Kevés a 9 előadás, és nem tudom lesz-e idén 10 (ünnepektől függ).


OMHV


A Oktatói Munka Hallgatói Véleményezése viszonylag kevés információt ad számunkra. A 250 hallgatóból 158 töltötte ki. Ez nem rossz. Olyan 50 hallgatót nem is láttunk vizsgán, így gondolom még évközben "meggondolta" magát, tehát 75% körüli volt a kitöltés. Sőt  80% vagy minden órán, vagy az órák legalább 75%-án részt vett. Talán ez egy kicsit túlzás. Érdekes, hogy akik nagyon nem jártak el, azok miért nem. Legtöbben dolgoznak mellette (ami fura, hiszen ez nappali tagozat), van akinek ütközött az órája (elsőben?), páran teljesíthetőnek tartották óralátogatás nélkül is (könyv). Szerencsére kevesen (1-1) gondolták, hogy "a kurzust nem tartottam hasznosnak" vagy "az oktató tanítási stílusával, módszerével nem voltam elégedett".


Alapvetően rendben van a tárgy. Az egyetemi átlagnál mindenhol jobban  teljesítettünk (a többesszám a több oktató miatt fontos itt).

Itt jobban megjelent, hogy soknak tartjátok a tananyagot és vannak homályos részek, ahol az összefüggéseket nem sikerült kellően megvilágítanom és csak a példák mentek át ("Úgy tűnt, hogy ezt a tárgyat alapjaiban kell megérteni, ehelyett nagyrészt megfigyelések sorának megtanulásába ment át a tárgy." azért volt olyan vélemény is, hogy "Jó tapasztalat volt, hogy a megtanult anyag és a példák mellett főleg a "miért" kérdésre való válasz, és az összefüggések megértése és látása volt egy fő számonkérési tényező."). Erről alant többet.

Előismeretek kérdése


Különösen fontosnak érzem a kommunikációt, mert többen jeleztétek, hogy " nem mindenkinek van meg a kellő genetikás háttértudasa" vagy "Rengeteget kellett mellé olvasni, hogy össze tudjam foglalni, miről is volt szó a könyvben", illetve "Rengeteget kell hozzá olvasni, plusz szótárazni a könyvet folyamatosan". És mégis nagyon kevés kérdés volt az órán vagy utána. Tudom, nem szerettek kérdezni, mert az ciki. Egy ötletem van. Lesz egy olyan Google Form, amivel egyszerűen kérdéseket vagy számotokra ismeretlen fogalmakat (akár 1 szót is) írhattok. Anoním, nem ciki, ha használjátok esetleg kevesebbet kell "szótárazni". Ettől a félévtől lesz ilyen.


"Tálán célszerűbb lett volna egy genetika kurzus után vagy azzal egyidőben tartani."
Sokan gondolják így, főleg a genetikusok. Persze az egyetemi genetika másról fog szólni, mint a gimis. És azt csak nagyon szőr mentén érintettük, szinte csak előre utaltam. Másrészt nekem az a tapasztalatom, hogy többet árt a genetikai gondolkodás, mint használ. Túlságosan bennetek van a heterozigóták keresztezése és nagyon nehezen áll át az agyatok populációkra, ahol nem 50%-50% az allélgyakoriság.


A mutációs (4.) fejezet viszont nektek mély víz. Ebben sajnos látszik, hogy a könyv 3. éveseknek íródott. Azt az előadást, de a számonkérését mindenképpen, át kell szerveznem, hogy több idő legyen a genetikai alapfogalmakra. Lehet, hogy pár érdekes mechanizmus így most kimarad, de később, más tárgyból elő fog jönni.


"(Csak egy megjegyzés zárójelben: Az észrevehető, hogy sokan nem is tudjuk, mit kellene kritizálni vagy hogy milyen kérdéseket kellene feltenni, mert nincs tapasztalatunk még. Ilyenkor - szerintem - az előadónak kicsit többet kell figyelnie, hogy mindenki érti-e az anyagot. Nem rákérdezéssel, mert ha nem tudjuk, mi a baj, csak azt, hogy nem értjük, az senkinek sem segít, inkább bólogatunk, hogy menjünk tovább, és imádkozunk, hogy a könyvben egy kicsit jobban kifejtve szerepeljen a téma, vagy rosszabb esetben valaki megpróbál rákérdezni, de a tanár és az előadó elbeszél egymás mellett, és ilyenkor megint csak bólogatunk. Talán a lényegi információk többszöri körbejárásával, hangsúlyozásával lehetne segíteni a problémán...?)"


Röpdogákkal lehetne tesztelni, hogy értitek-e. Illetve ellenőrző kérdéseket tehetek fel Kahoot!-on. Ezt javasolta is valaki és szerintem be fogom vezetni.

"Kémia kriten (Zsély tanár úrnál) volt egy verseny majdnem minden előadás elején. Az addig tanultakról voltak kérdések és a mobilunkon keresztül kellett bejelölni a helyes választ."
"Kémkriten használtunk kahoot-ot. Az nagyon jó lett volna itt is, mert motiválta volna a felkészülésünket minden előadásra."

A matekos részek és visszakérdezésük

"Az egyenleteket levezetős óra kicsit sok volt, és értem mi lett volna a szándék, de utólag nem tartom arányosnak a rászánt időt a haszonnal."

A Hardy-Weinberg egyensúly bevezetését máshogy szeretném. Konkrét példával, hogy életszerűbb legyen számotokra. A számolás elvileg a legpontosabban és legérthetőbben adja vissza a gondolatokat, csak hát a biológusok nem kedvelik a matekot (azért remélem egy félév matek után érzitek, hogy ez messze van a matektól, ez inkább csak alapműveletek).



"Ugyan megkaptuk a vizsgakövetelményeket, de a "számolós előadások" tartalmából nem tudtam eldönteni, hogyan is lehetne szóban felelni belőlük (Helyben le kell vezetni matekosan? Csak a lényeg kell? Csak a fontosabb jelölések? Csak egy átfogó értelmezés? Esetleg minden előbb felsorolt?) "
Nem fog vigasztalni, de sem a harmadévesek, sem az MSc-sek nem tudják belőni, hogy mi kéne. Arról régen lemondtunk, hogy visszaadjátok a levezetést. Az lenne az igazi, hogy előfeltevésekből kiindulva leírjátok az alapegyenletet, levezetitek és kimondjátok az eredményt. De mivel úgysem szántok elég időt a megértésére a matekos részeknek, így magolás lenne a vége, aminek nincs értelme. Ezen a levezetések ugyanis a megértést kéne szolgálják. Egyszerűbb így megérteni, mert pontos. Szóban el tudom mondani úgyis, hogy ez és úgy, hogy az ellenkezője jöjjön ki. A matek viszont megmutatja, hogy ténylegesen hogy jön ki.


A visszakérdezés szempontjából az előfeltevéseket kell tudni és az eredményt. Mi az előfeltevés? Mondjuk a H-W egyensúlynál, hogy diploid, szexuális, át nem fedő generációkkal rendelkező populáció, 1 lokusz, 2 allél egy autoszómán és a populáció ideális. Bármelyiket megváltoztatjuk, máshogy írnánk fel az egyenleteket. Mi az eredmény? Nem változik az allélgyakoriság és a genotípusgyakoriság.


A biológiában nem nagyon vannak "fontosabb" jelölések. Ami van, az fizikából vagy kémiából ered. Vannak szokások, de ha más betűkkel jól írod fel a képletet, nekem úgy is jó. Tudd, hogy melyik betű mit jelent (neked).


Szóval a lényeg kell és az átfogó értelmezés.


 Az összefüggések és az óra vázlata

"Az előadásokon mindig azt éreztem, hogy csak meg-megemlítesz néhány témát, aztán ez is volt az óra. Aztán otthon a könyvben nézve jöttem rá, hogy mi is a kapcsolat a különböző "altémák" között. Javaslom, hogy összefüggőbb legyen egy picivel az előadás."

"Néha kusza és követhetetlen volt a gondolatmenet."

Tényleg el szoktam kalandozni. Van ennek egy olyan vetülete, hogy ha kizökkentek egy kerékvágásból, akkor esetleg felébredtek a sokadik perc környékén, de zavaró is lehet. A könyv pont azért van, hogy az biztos támpont legyen.


Viszont tényleg adós lehetek az összefüggések hangsúlyozásával. Pedig a tényeket azért sorolom, hogy utána valami nagy általánosságot levonhassunk.


A leadott anyag mennyisége



Mivel most először tartom elsősöknek az evolúcióbiológiát, így érdekelt, hogy mennyire tartják soknak / megfelelőnek / kevésnek a leadott anyagot. Sokan írtátok, hogy sok az anyag, de nem megtanulhatatlan. A legtömörebben ez a vélemény fejezi ki a dolgot:

"Észheztérítő mennyiség"

Igen, ez az egyetem és ez a mennyiség, amihez hozzá kell szokni. Nagyon fontos viszont, hogy ne pár napot hagyjatok rá, kell egy hét, ahogy azt páran írtátok is.

"A tananyag megtanulás nem volt lehetetlen, de 1 hét tanulás szükséges hozzá"

Az anyag nem lesz kevesebb. És sajnos nem lesz több óra rá (pedig az nagyon kéne). ("Hát a mennyiséggel nincs gond, de ha kicsivel több tanóra volna rá az tök jó lenne.") Esetleg fel tudok ajánlani konzultációt, illetve mindig hangsúlyoztam, hogy e-mailban / fb-n, akárhol is lehet kérdezni, válaszolok.


Tankönyv


A tankönyv most először állt rendelkezésére a diákságnak. A legtöbbeteknek tetszett és értékeltétek az olvasmányosságát. Sőt úgy érzem elérte azt a célját is, hogy ismeretterjesztő könyvként is olvasható.

"Laikus ismerősöm is szívesen olvasta."
"szinte olvastatta magát a könyv, tetszettek, hogy vannak benne viccesebb fordulatok, nagyon kellett ahhoz, hogy élvezhető legyen - még éjjel/hajnali 4-kor is."


Az olvasmányosság hátulütője, hogy a könyv hosszú, mert nem információt próbál besűríteni minél kevesebb oldalba, hanem egy gondolatmenetet végigvinni. Ezért reménytelen a vizsgaidőszakban elolvasni és felkészülni belőle úgy, hogy előtte nem láttad és/vagy nem voltál előadáson.


A lényegkiemelés hiányát, vagy elsikkadását azért megjegyeztétek. Arra az előadás hivatott, s bár próbáltam a fejezetek bevezetésében utalni a teljes gondolatmenetre és a fontos részekre, de ez nem mindig sikerült.

"Nézd, őszinte leszek. Tankönyvnek túl terjengős, nincs lényegkiemelés, olvasmánynak meg túl nehézkes a fogalmazása, a mondatszerkesztés több helyen is meglehetősen hibás/magyartalan."

Kérlek írjátok meg a hibákat! Akkor lehet javítani egy következő nyomtatáskor.


Miért nincs a tankönyvből egy "rövidített, egyféléves Bsc-s verzió"?
"Véleményem szerint sokat segítene, ha lenne egy 'rövidített, egyféléves Bsc-s verzió' is"

A történet ott kezdődik, hogy a BSc/MSc rendszerben BSc 6. félévében volt az "Evolúcióbiológia" előadás, amit MSc első félévében az "Evolúcióbiológia és zoológia" követett. A tankönyv ezt a két félévet fedi le, úgy ahogy én szerettem volna leadni azt. A könyvet körülbelül 4 évig írtam. Az utolsó fejezetek sietős megírásakor és a lektorálási folyamat során, amikor már szerződés kötött az MTA-val, hogy a tartalom az, ami, változott meg a biológusképzés és került az evolúcióbiológia első évre, lett összerakva a humánbiológia evolúciós részével és szűnt meg az MSc-s rész. Ez 2017 tele/tavasza volt. Tehát amikor 2017 nyarának második felében a könyv a nyomdába került, már nem voltak meg a tárgyak, amikhez íródott. Ezen akkor már nem lehetett változtatni. Az embertan könyv hasonló okból olyan, amilyen. Máshoz készült (illetve az inkább szakkönyv).


Nekem a legrosszabb, hogy van egy két féléves tananyag, ami szerintem jól bemutatja az evolúcióbiológia egészét, és nem fogom tudni senkinek megtanítani úgy, ahogy szeretném.


A kiadó jogai szempontjából kibogozhatatlan, hogy összeboronáljuk a két könyvet és egy rövidebbet adjunk ki nektek. Legfeljebb egy újranyomtatásnál lehet az enyémből csak az első részt újranyomni, és akkor nem olyan elrettentő a tömege.



Miért járjak be, ha az előadáson pont az van, mint a könyvben?


A könyv léte többeknek pozitív volt (mondjuk ezt felsőbb évesek még inkább tudják értékelni, mert kevés tárgyhoz lesz). Viszont van vele kapcsolatban egy ellentmondás: minek járjanak, be ha úgyis minden a könyvben van.


"Több előadáson is szinte betűről-betűre a könyv tartalma hangzott el, de újabb megközelítés vagy más információ nem, így többször is úgy éreztem, hogy elég lett volna csak a könyvet elolvasnom, nem kellett volna az előadásra is beülni, hiszen újdonsággal az nem szolgált."


Viszont többségben voltak az olyan vélemények, hogy inkább jó, ha a könyv lefedi a tárgyat:
"a tankönyv nagyon jó összhangban volt az előadásokkal."
"Eddigi tapasztalataim szerint ritka, hogy egy előadás anyagát ennyire pontosan lefedje az ahhoz írodott tankönyv"
"A követelmények egyértelműek voltak, ebben sokat segített az oktató által írt könyv, mely a kurzus anyagát teljes mértékben lefedte."


Persze hallottam olyanról, hogy a könyvről nem illik beszélni egy előadáson, ott mindig valami újdonság szükséges. Ebben az esetben viszont a tananyag hirtelen a duplája lesz. Biztosan ezt szeretnétek? A problémám az, hogy bár lehetne újabb példákat hozni, ami nincs a könyvben, de akkor megint ott lesz a kérdés, melyiket kell tudni: ami az órán elhangzott, ami a könyvben volt, vagy mindkettőt. Mindkettőt természetesen. És ez sokaknak nem tetszene.




Maradok a könyvnél. Akkor és ott mondok mást, ahol vagy didaktikailag jobb lenne vagy valami nagyon friss eredmény megváltoztatja/árnyalja a könyvben levőket.


Vizsga



A vizsgával kapcsolatban egy számomra is új rendszert próbáltunk ki. Egyrészt mivel három oktató van, így a feleltetés is három felé oszlana alapból (volt olyan, hogy több oktatós tárgynál minden oktató végighallgatott minden tételt, de hatékonyabb, ha mindenki a sajátját kérdezi vissza párhuzamosan). Ehhez jött, hogy segítséget kértem kollégáktól.


"Segítőkész volt minden tanár. Nekem az első egyetemi szóbeli vizsgám ez a tárgy vizsga volt . Tökéletes indítást kaptam az egyetemi vizsga tapasztalatokhoz. Valóban az lett számon kérve és úgy, ahogy az elején is elhangzott. Korrekt végrehajtás."


Ez volt az általános vélemény. És ennek nagyon örülök. Ilyen szempontból mi is jól vizsgáztunk :)


A logisztikával kapcsolatban voltak anomáliák. Volt, aki szerint pörgősen ment, és volt aki 1.5-2 órát ült bent. Ezen úgy lehetne legfeljebb segíteni, hogy figyeljük, hogy kihez várnak és olyan tételt nem engedünk. De akkor meg a véletlen tételhúzás csorbul.


Mivel többen vizsgáztattunk így előfordulhat, hogy nem pont ugyanúgy osztályzunk. A bukás/átment határ ugyanott van mindenkinél. Hosszú évek óta vizsgáztatok kollégákkal, ebben nagyon ritkán van vita köztünk. A többiben lehet eltérés. Sőt saját magammal sem biztos, hogy teljesen konzekvens vagyok.


Mi is megbeszéltük a vizsgatapasztalatokat az oktatókkal/vizsgáztatókkal. Nagyon fontos, hogy szóban vizsgázzatok, mert túl sokatoknak nagyon nincs ebben rutinja. Nem tudtok stressz alatt beszélni. Nagyon számít, hogy tudtok-e határozottan beszélni a témáról (a határozottan állított hülyeség, attól még rossz). Például ne kezdjetek úgy egy választ, hogy "nem tudom". Gondolkodjatok. Szedjétek össze a gondolataitokat (erről is szól a felkészülés). És merjetek beszélni. Ez is kell a szakmához.


Volt akit sikeresen kiborítottam a vizsgán. Sajnálom és elnézést, nem volt szándékos. Van egy vizsgáztatási stílusom, amely során minden rossz vagy nem pontos megfogalmazásba bele szoktam kötni. Ezt van, aki veszi, de van, aki úgy érzi, hogy ezzel megsértem vagy le akarom járatni. Nincs ilyen szándékom. Lehet, hogy a stressz és a fáradság következtében akár én, akár a hallgató érzékenyebb és ez szülhet kellemetlen helyzeteket. Viszont felindulásból nem szoktam rossz jegyet adni. A tétel nehézségét ugyanúgy beárazom, mint azt, hogy lehet, hogy nem engedtem a hallgatót sokat beszélni arról, amit tud, de attól megjegyeztem, hogy tudja.


És a +1 megjegyzés

"Azt monda hogy tegeződjünk, ami fura érzés volt, kétszer olyan idős mint én és csak hetente egyszer láttam amikor órát tartott."


A tegeződés-magázódás nekem egy fura kérdéskör. Hallgatóként nagyon nehezemre esett tegezni a tanáraimat. Ilyen a beállításom. Egyben a felnőttévállás része is. Gyerekként egyértelmű, hogy magázzuk a tanárokat, akik viszont általában tegeznek minket. Emlékszem számítástechnikát tanított nekünk egy fősikolai oktató gimnázium alatt. Magázott minket és egyik osztálytársnőm kikérte magának, hogy ez öregíti. Ő viszont megmondta, hogy a főiskolán nincs olyan, hogy a tanár tegez és a diákok magázzák őt. Neki pedig a gimnáziumi szokás volt már furcsa.


Egyetemen nincs csendőrpertu. Vagy kölcsönösen magázzuk egymást, vagy kölcsönösen tegezzük. Lehet, hogy ez most furcsa. És igen, tényleg dupla annyi idős vagyok, mint ti (ez egyre rosszabb lesz, az elsősök mindig 18-19 évesek, én meg ugye minden évvel eggyel idősebb). Viszont idővel úgyis tegeződni fogsz a munkatársakkal, akik nem lesznek egykorúak veled. Be fogsz kerülni egy közösségbe, ahol a koreloszlás hirtelen nem olyan homogén, mint ahogy megszoktad az osztályban. És lesznek, akik 20-30 évvel idősebbek nálad, később pedig lesznek sokkal fiatalabbak. És biológusoknál nem vagyunk nagyon formálisak, így tegeződni fogunk.


Szóval kezdjetek megbékélni ezzel. És nyugodtan tegezzetek :)


További szép éveket az egyetemen és ha kérdésetek van, nyugodtan írjatok nekem!

2018. július 5., csütörtök

Elkutatták és az innováció

Az EU közzétett egy elemzést arról, hogy milyen jól teljesítünk innováció területén. Ennek az a végkicsengése, hogy bár az EU egésze sikeresen jobb lett 2010 óta, Magyarország visszaesett. Az adatok elénk tárásáig az index cikke is jól hozza ezt. Onnantól viszont valami nagyon nem stimmel a cikkel.


A rossz magyar innovációs mutatókért Pálinkás Józsefet és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalt teszi felelőssé, pedig ez nem igaz.


Az innovációs mutató több elemből tevődik össze. Bele tartozik a felsőoktatásba járók száma, az újonnan PhD fokozatot szerzettek, a kutatóhálózat milyensége, az ipar fejlesztésekre költött pénzek mennyisége, a széles-sávú internet lefedettség vagy, hogy mennyi high-tech dolgot exportálunk. Egy igen összetett mutató. És legyünk őszinték, nagyon nagy részére semmilyen befolyással nincs egy olyan hivatal, amely valamennyi pénzt kioszthat tudományos kutatásra, illetve szakértői hálózatán keresztül véleményez olyan pályázatokat, amelyeket végül a minisztérium oszt ki. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy az innovációs pénzek nagyobb részét a Gazdasági Minisztérium osztotta ki eddig is és nem az NKFIH.


Tényleg sok pénzt osztottunk ki innováció címén. De ebből levonni, hogy az NKFIH rosszul döntött, főleg abban, hogy az alapkutatásokat támogatta, dőreség. Az Index egy két éves cikkében található ábra egyértelműen mutatja, hogy a nagy pénzek nem az alapkutatásba, hanem a vállalati K+F+I-be ömlenek. Ezeknek a megtérülése tényleg kétséges, sőt melegágyai a korrupciónak és a lopásnak. Az alapkutatásra fordított összeg ehhez képest egy nagyságrenddel kisebb! És az alapkutatáshoz kapcsolódó mutatókban javultunk 2010 óta.


Az alapkutatás, a szegényes források ellenére is, jól teljesít Magyarországon


Romló eredményeink az oktatás területén az egyre szűkebb forrásoknak köszönhetőek, valamint annak, hogy minden eszközzel próbálja a kormány távol tartani a diákokat az egyetemektől. A doktori képzésben egyre kevesebben vesznek részt, mert egyre kevésbé vonzó a kutatói életpálya (vagyis annak a hiánya). Az elmúlt években a különböző ösztöndíjrendszerek, alapkutatási pályázatok és a LENDÜLET és kiválósági pályázatok mind azt a célt szolgálták, hogy vonzóbbá tegyék a kutatói pályát a fiatalok számára és lehetővé tegyék az itthon maradást. Ezek nélkül még rosszabbak lennének a mutatóink.


Az NKFIH aktívan részt vett, hogy több PhD fokozat szülessen, a szétosztott csekély pénzek nélkül még rosszabb lenne ez a mutató.


Az innovációs pontszámunk azon része, amely a kutató rendszerrel foglalkozik emelkedést mutat. Többen publikálnak más európai kutatókkal együtt (tehát a magyar kutatás szerves része az Európainak, a magyar kutatók nemzetközi szinten is elég jók), többen hivatkozzák a cikkeinket és több külföldi diák választja doktori képzésének színhelyéül az országot. Már vannak olyan volumenű pályázatok is, hogy nemzetközi szinten hirdessünk meg állásokat és oda külföldiek jelentkezzenek. Nem Nyugat-Európából, mert a havi fizetést heti fizetésnek is keveslenék, de mondjuk Dél-Amerikából vagy a Közel-Keletről.


Csúfosan csökkent a közfinanszírozás a kutatás-fejlesztésben. Nagyon keveset költünk erre a szektorra. Ez nem a pénzt osztó hivatal "bűne", hanem azoké, akik erre keveset irányoznak elő a költségvetésben. Az MTA teljes kutatóhálózatának éves költségvetése, amiről most a vita megy, nem éri el egy stadion építésének árát. Az úszó világbajnokság költségéből évekig működne az egész MTA.


A vállalati innováció nem a beleöntött pénztől lesz jó. Az államtól kapott pénzeket ingyen pénznek veszik még azok a vállalatok is, aki amúgy végeznek tényleges kutatás-fejlesztést. Ahogy azt már máshol írtam, a valós terméket előállító kutatások titkosak. Nem fogják azokat pályázatokban és jelentésekben megszellőztetni. Vannak persze ötletek, amiből talán lesz valami, és amelyekre akár lehet is pénzt adni. Ezek persze rizikósak. Ha elég sokat tud finanszírozni egy állam, akkor elég be fog jönni, hogy az megtérüljön. Magyarországon viszont sajnos a kutatás is a pénz lenyúlásának egy formája. Az eredmények ugyanis tényleg jelentések, azaz sok gépelt oldal. Ez megjelenhet egy lektorált szaklapban, amely esetben a tudományos eredmény talán tényleg létezik, vagy csak egy pár nap alatt összeollózott halandzsahalmaz, amire fel lehet venni pár milliót.


Az MTA garancia lehet rá, hogy valós kutatásokra megy a pénz


A szakértők meg tudják mondani, hogy mi működhet legalább elméletben és mi nem. Egy örökmozgó például nem működhet, mégis adtak rá pénz a minisztériumban (és nem az MTA-n). Az MTA egyértelműen állást foglalt a homeopátia ellen, de a kormány mégis védelmébe vette. A kétes kimenetelű kutatások finanszírozója általában egy minisztérium, ahol gondolom feladat a közpénz kitalicskázása. (Emlékszik még valaki azokra a daliás időkre, amikor a lenyúlás fokmérője még a nokiás doboz volt és nem a talicska? És arra is emlékszünk, hogy a nokiás doboz nem is létezett, azt a tanú kamuzta be?) Mert Pálinkás József és az NKFIH igazi bűne nem a romló innovációs pontszám, az nem rajtuk múlott, hanem, hogy nem engedtek mindent ellopni.


Amikor megalakult az NKFIH, és bekebelezte az OTKA-t, ami MTA alatti költségvetési sor volt, akkor azért jelezte a tudós társadalom, hogy ez nincs így jól. A kutatók tudnak dönteni arról, hogy mit érdemes kutatni és mit nem. A jelenlegi központosítás mindig csak arra jó, hogy olyan irányba is lehessen pénzt folyatni, amelybe normális esetben nem menne. Akkor lesznek jók az innovációs mutatóink, amikor a cégek egy normális és kiszámítható gazdasági környezetben maguk fognak az innovációba befektetni, mert ez lesz az érdekük. Ehhez a kormánynak a normális és kiszámítható gazdasági környezetet kell megteremteni. Ez valamiért nem akaródzik neki.

Ne csodálkozzunk, hogy rosszak a mutatónk. És könyörgöm, ne kenjük másra!



2018. június 29., péntek

Hogy Mari néni is értse!

Náray-Szabó Gábor akadémikus azzal próbálta meg megvédeni a kormány MTA-t érintő pénzlennyúlását, hogy Mari néninek – az egyszeri adófizetőnek  – az alkalmazott kutatás fontos, de az alapkutatás nem. Ki nem mondott gondolat persze, hogy Mari néni tökéletesen érti, hogy miért van szükség újabb stadionra, kilátóra a pusztában, plakátkampányra tízszeres áron és a főterek állandó díszkövezésére, de tudományos kutatásra költött pénznél tételes elszámolást igényel, úgyis mindent érteni fog (vö. közismereti tárgyból úgyis egyre több van az iskolában, vagy nem?).


Gyors teszt, hogy érti-e Mari néni 


Az e heti Science folyóiratban (ez a tudományos publikálás egyik csúcs médiuma) két cikk van, ami alkalmazott, orvosbiológiai relevanciával bíró kutatás. Címeik egyrészt "Notch ligand Dll1 mediates cross-talk between mammary stem cells and the macrophageal niche" (Notch ligandum Dl11 közvetíti a keresztkommunikációt az emlő őssejtjei és a makrofágok niche-e között), másrészt "Ultrafast neuronal imaging of dopamine dynamics with designed genetically encoded sensors" (ultragyors neuronális megjelenítése a dopamin dinamikának tervezett, genetikailag kódolt érzékelőkkel). Ugye minden érthető? Az első amúgy az emlő fejlődéséről szól, ami egyben segít megérteni bizonyos mellrákok kialakulását. A másodikkal pedig valós időben láthatjuk, hogy egy egér agyában mi zajlik egy bizonyos információt szállító molekulával. A neuronális betegségek gyógyításához nem árt, ha tudjuk mi történik az agyban mielőtt megpiszkáljuk. Hozzájárulnak ezek a kutatások a mellrák vagy a Parkinson-kór gyógyításához? Igen. Lesz belőlük gyógyszer? Nem.


Mi is az az alapkutatás és mi az alkalmazott kutatás?


Érezzük, hogy a lehet-e vékonyabb az iPhone, vagy eregethet-e kevesebb káros anyagot egy benzines autó kérdés alkalmazott kutatás. Eredménye akár jövőre megjelenhet a piacon, és pénzt termelhet (vagy nem) a cégnek. A Marsi landolás, a messzi bolygók fürkészése viszont jelenleg semmi haszonnal nem kecsegtet. Egyik ma élő politikus életében sem fogunk egy másik naprendszerbe eljutni, és a Marsra szállást sem biztos, hogy mostanság fogják levezényelni. Tiszta pénzkidobás. Igaz mindenféle űrhajós problémákra fejlesztett megoldásokat széles körben alkalmazunk ma a mindennapokban. A két véglet között van egy szürke zóna, ami ha akarom alapkutatás, ha akarom alkalmazott. Az LGBT személyekkel kapcsolatos szociológiai kutatás az balliberális elhajlás vagy kőkemény alkalmazott kutatás? A kormánymédia szerint az első. Ahol pedig külön befektetési alapok vannak a melegekre, transzneműekre, stb. alapuló iparágakra, ott ez alkalmazott kutatás. Ha a fentebb említett Science cikket úgy nézzük, hogy megértünk vele egy bizonyos élőlény (emlős, valószínűleg egér) mellében levő egyetlen sejttípus életének egy bizonyos szakaszában ható egy gén és egy másik sejttípus kölcsönhatását, akkor az bizony nem hangzik túl érdekesnek. De ha a mellrák gyógyításához adhat fontos adalékot, akkor az már alkalmazott kutatás.


Én az alapkutatásban dolgozom. Számomra az ismeretek nagyobb része alapkutatás. A szürke zónát is így látom: alapkutatás, mert egyszerűen az ismereteinket bővíti és közvetlenül nem lesz belőle termék. Vagyok viszont elég intelligens, hogy a saját alapkutatásaimban lássam az alkalmazás lehetőségét és arról meggyőzően tudjak beszélni. Lesz belőle ettől termék? Nem.


Kísérletem arra, hogy elmagyarázzam Mari néninek, miért nem hiszek a közpénzen finanszírozott alkalmazott kutatásban


Amikor még egyetemre jártam és el kellett mondani, hogy mivel foglalkozom, akkor bizony bajban voltam. Klonális növények tápanyagosztásának ökológiai következményeivel foglalkoztam. Érdekes téma, de az embereket az érdekli, hogy mennyi lesz az epertermés és nem az, hogy a víz és a tápanyagok hogyan szállítódnak az eperhajtások között, esetleg, hogy ettől milyen mintázata lesz az eperültetvénynek. Így aztán csak annyi mondtam, hogy ökológiával foglalkozom, és annak köze van a természetvédelemhez. Édesanyám ismerőseinek kérdésére pedig csak azt mondta, hogy sejtekkel foglalkozom és gyógyszer lesz belőle (sejtautomatákkal foglalkoztam). Ezt mindenki megérti. A gyógyszerek fontosak.


Semmilyen ötletből nem lesz gyógyszer holnap. Egy új gyógyszer kifejlesztése nagyon hosszú idő és rengeteg költséggel jár. Ezért sem szeretnek belefogni még a cégek sem.


Szóval van az a fránya alapkutatás, amiből soha nem lesz pénz, és ha véletlenül lesz, akkor nem itt és csak nagyon sokára. És van az alkalmazott kutatás, amitől minden azonnal jó lesz és dőlni fog a lé. Egy gyógyszerhez nem elég, hogy véletlenszerűen beadok embereknek kemikáliákat és, amelyikbe nem halnak bele azok közül talán még valamelyik hasznos is lesz. Ismerni kell, hogy mire és miként hat. Kell találni egy olyan vegyületet, ami ebbe a normális folyamatba valahogy beleszól (például megakadályozza egy baktérium szaporodását). Fontos, hogy arra és csak arra hasson. A "műtét sikeres volt, a páciens meghalt" megoldások nem érdekesek. És itt – több év kutatás után – nagyjából az egérkísérletnél tartunk. Jöhetnek a klinikai fázisok, amelyeknél még bőven bukhat az egész. Sőt, már az is bukás, ha egy másik cég előbb szabadalmaztatja ugyanazt a hatóanyagot (és aki látott már szabadalmat tudja, hogy bizony abban nagyjából az állítják, ez a molekula és minden módosulata, amibe az egész szerves kémiát értik, működhet és így levédjük).


A közpénzből finanszírozott kutatások eredményei is a közé. Azaz publikálni kell, és onnantól az közkincs. Egy gyógyszerkutatás, amiből tényleges terméket várunk viszont ipartitok. Még a sikertelen reakciók is ipartitkok, mert egy hozzáértő kikövetkeztetheti, hogy mivel foglalkoznak az adott cégnél. Ha 1 nappal előbbi a szabadalom, akkor a másik cég "nyert". Közfinanszírozásból nem lesz termék. Nem így működnek sem a cégek, sem a közfinanszírozás.


Hazudhatunk arról, hogy micsoda gazdasági siker lesz a kutatásunkból, de az attól még csak hazugság.


Miért nem elég, hogy megígérjük és be is tartjuk, hogy többet tudunk a világról? Biztos, hogy Mari nénit az nem érdekli? Hollandiában megkérdezték a népet, Mari nénit is, hogy szerintük mi a fontos. És nagy megdöbbenésre nem csak az új gyógyszerek, az örök élet, a gyorsabb autók, az új iPhone és az ingyen sör volt fontos. Olyan témákat ajánlottak, mint a fenntartható fejlődés, a természeti értékek védelme és megőrzése vagy az élet keletkezésének megértése. Igen, az én teljesen alapkutatási témámat, a holland adófizetők kutatásra érdemesnek találták. Lehet, hogy ez itthon is érdekli az embereket?


Lehet, hogy Mari néninek inkább el kéne mondani mivel foglalkozunk és nem Mari nénire hivatkozva egy minisztériumnak megmondani, hogy mivel foglalkozzunk?




2018. június 25., hétfő

Ki mondja meg mit kutassunk?

Vérzivataros időket élünk, amikor a hatalom nyílt támadást indít a tudomány hazai fellegvára, az Akadémia ellen. Az ellen a Magyar Tudományos Akadémia ellen, amit még Széchenyi István alapított. Nem tudjuk miért, lehetnek sejtéseim és véleményem is, de most nem az a fontos. A közvéleményt ugyanis azzal hergelik, hogy a kutatók azt csinálnak, amit akarnak, és hát a fránya ballib kutatók nem azzal foglalkoznak, ami fontos.


Ki mondja meg mit kutassunk?


A rövid válasz az, hogy mi magunk. És ebből a rövid válaszból akár kirajzolódhat egy olyan olvasat is, hogy mi azt csinálunk, amit akarunk. Nem ez az álommeló? Nekünk, akik erre tettük fel az életünket igen, de nem azért, mert semmit tehetünk. Mert azt nem tehetjük. A következőkben szeretném körbejárni, hogy végül is hogyan dől el, hogy mivel foglalkozzunk.


Van egy érdeklődésem. Sőt több ilyen is van. Kacskaringós utat tettem meg onnan kezdve, hogy Gerald Durell amatőr természetbúvár könyvét bújtam, majd gimnáziumban az anyagcsere utak tetszettek meg. És az egyetemen végül klonális növények ökológiájával kezdtem el foglalkozni. Miért? Mert megkérdeztem Szathmáry Eörsöt, hogy nem-e kell a tanszékén valakinek egy programozni tudó emberke. Oborny Beának szüksége volt ilyenre, és ez volt a témája. Szóval lehetnek elképzeléseink, de a rendelkezésre álló témák korlátozottak. A témavezetők érdeklődése, a rendelkezésre álló berendezések, a rendelkezésre álló tudás behatárolja, hogy mivel kezd foglalkozni az ember. Ez mindaddig meghatározó, amíg a kutató nem áll a saját lábára.


Ezt követően már lehetnek teljesen önálló ötleteim is, és megpróbálhatom megvalósítani azt. És itt jön a következő nagy szűrű. A kutatáshoz pénz kell. Amennyiben az embernek van is állandó állása, akkor sem jár azzal kutatási pénz. Tehát azt meg kell szerezni. Pályázni kell rá. Meg kell győzni valakit, hogy adjon rá pénz. A tudományban a pénzosztókat pedig az eddigi teljesítmény és a téma fontossága / kidolgozottsága győzi meg. Ha nem dolgozom keményen, akkor nincs is esélyem pályázatot nyerni (de a kemény munka még nem garancia a sikerre).


Nem lehet semmit tenni, mert akkor – szó szerint – kiesünk a szakmából.


 A téma fontosságát a tudományos közösség értékeli. Meg kell bizonyosodni, hogy más még nem végezte el ugyanazt a kutatást (nem lehet alibizni), és, hogy van értelme egyáltalán elvégezni. Ehhez szükséges, hogy a kutató benne legyen a "vérkeringésben", olvassa az irodalmat, beszélgessen a többi kutatóval.


A kutatandó témákat a tudományos közösség határozza meg.


Tehát a tudósok határozzák meg, hogy mit érdemes és szükséges kutatni. Ők (mi) értenek a legjobban hozzá. Érvényesülnek az egyéni erősségek és képességek, de a tudomány szükségletei is.


Érvényesülnek-e az állam érdekei, esetleg a nép érdekei abban, hogy milyen témákat kutassunk? Igen. Vannak például az EU szintű pályázatok, amelyek egy jelentős része bizonyos témák köré csoportosul, mint a fenntartható fejlődés, az urbanizáció vagy a közlekedés és áruszállítás. Magyarországnak is van kutatási stratégiája (Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégia), amit 2014-ben fogadtak el. Most készül az új, 2020-ig irányt adó stratégia. Ezek a minisztérium, a hatóságok, a köz és természetesen a kutatók bevonásával készülnek. Ez a stratégiai megjelöli a prioritásokat, amelyekre több pénz van, így ilyen irányú kutatásra egyszerűbb pénzt szerezni. Nekem is vannak ötleteim, hogy éppen mit szeretnék kutatni, de a megnyert pályázataink vagy a következő pályázat tereli a kívánságaimat.


A források felől ma is be van határolva, hogy mivel foglalkozhatunk.


Lehetnek persze a minisztériumnak (vagy bárki másnak) olyan problémája, amire azonnal kell válasz. Ekkor meg lehet bízni egy kutatóintézetet – a szükséges pénzt mellérakva természetesen –, hogy az a téma legyen kutatva. Jobbára ez nem is kutatás a szó szoros értelmében, hanem mondjuk hatástanulmány vagy felmérés a jelen állapotról. Vannak persze alapító okiratba foglalt feladatai is egy kutatóintézetnek. A tihanyi Balatoni Limnológiai Intézet –, ahol most fizikailag vagyok – például foglalkozik a Balatonnal. A vízminőséggel és az élővilággal egyaránt. Nyertek pályázatokat is például halas témában. Tehát még az sem igaz, hogy a kutatóintézet hálózat nem foglalkozik alapból a közt is érdeklő kérdésekkel.


És miért nem foglalkoznak a kormány által éppen fontosnak vélt témával a szociológusok? Mert a támadás pont ellenük volt. Pont azért, amiért úgy általában nem, mert már tudjuk a megoldást. Tudjuk, hogy több óvoda kéne, meg bölcsőde. De valahogy mindig stadionok épülnek. Tudjuk, hogy a biztonság, a jogfolytonosság, a nők helyzetének javítása segíti a szülési kedved. De a vak komondorok, a szülőcsatornának degradálás vagy a problémáikkal foglalkozók (gender study) üldözése nem segít. Nem népesedési biztosok kellenek. Parancsszóra vagy Ratkó-korszakra hajazó megoldásokkal nem fog menni.


Persze, akik csak a szalagcímig jutnak el, hogy a társadalomkutatóban csak a melegekkel foglalkoznak, az nem fogja felfedezni, hogy a vizsgált témák igen jelentős része igenis a népesedési problémával van kapcsolatban. A kisebbségek kutatása (beleértve a melegeket és a romákat is) azért fontos, hogy ha egyszer majd annyira nem lesz munkaerő, hogy mint évtizedekkel ezelőtt az NSZK-ba, mi is vendégmunkásokat fogunk fogadni, akkor tudjuk őket integrálni. A melegek azért tökéletes alanyok, mert itt fehér, keresztény kultúrkörben felnevelkedett honpolgárokról van szó. Őket sem tudjuk elfogadni. Akkor hogyan fogjuk integrálni a szintén honpolgár cigányokat? Vegyük észre, hogy a jelenlegi oktatáspolitika lemondott azokról, akiket nem lehet egyszerűen tanítani (írtam erről itt). De volt abban a listában olyan kutatás is, amely az apukák otthonmaradásával foglalkozott, ami úgy látszik nem illő kutatás, de lehet róla nemzeti konzultációt tartani. A szociológusok igenis a demográfiai problémával foglalkoznak. Csak a tanulmányok címe nem lehet "demográfia probléma megoldása I" és utána II.


Nekem még a szakmám legelején a témavezetőm azt mondta, hogy egy (úgy ahogy) fejlett országnak meg kell engednie magának, hogy okos embereket tartson. Ha probléma van, akkor lehet rájuk támaszkodni. De nem lehet hozzáértő embert csak úgy leakasztani. Ha nincsenek ökológusok, akkor jön egy újabb ciánszennyezés a Tiszán, vagy egy újabb vörös-iszap katasztrófa és senki nem fogja tudni mit lehet csinálni. Ez a kutatási területe a kutatóknak? Nem. Szerencsére ilyen katasztrófa nincs gyakran. Most utána lehet vizsgálni az élet újratelepedését. Megakadályozása mérnöki kérdés. A megtörtént baj csökkentése, a helyreállítás viszont ökológiai probléma (is). Ehhez szükségesek képzett ökológusok. Ha mindig csak az a tudomány van finanszírozva, amire éppen az egyik minisztériumnak szüksége van, akkor nem lesz kutató, akit elővegyenek, amikor másra van szükség.


Higgyük el, hogy a kutatók fontos dolgokkal foglalkoznak. És főleg higgyünk nekik, amikor megoldást ajánlanak a problémáinkra.

2018. május 9., szerda

A tudomány mertoni normái

A tudomány műveléseinek is vannak alapszabályai. Egyik ilyen az a négy norma, amit Robert Merton amerikai szociológus nevéhez kötődik. Érdemes őket felsorolni, mert valahogy nekem is elfelejtették annak idején megtanítani, pedig a megalapozó könyvfejezet 1942-ben jelent meg (A tudomány normatív struktúrája). Bár ezek szellemében lettünk képezve, fontos újra és újra feleleveníteni őket, mert kezdünk letérni a kijelölt útról.


Közösségiség


A tudományos felfedezések az egész emberiségé, azokat szabadon meg kell osztani másokkal. A kutató lehet büszke felfedezésére, és a felfedezés tényét nem vehetik el tőle, de a felfedezésének eredménye a közé. A tudomány az egész emberiség közös projektje, amiben meg szeretnénk ismerni magunkat és a minket körbevevő világot. Egy ember erre nem képes. Csak a kutató közösség egészének hosszú időn tartó, folyamatos munkája hozhatja el a megértést számunkra.


Isaac Newton szavai – "Én távolabbra láthattam, de csak azért, mert óriások vállán álltam." – adják talán a legérzékletesebben vissza a közösségiség fontosságát: csak a korábbi generációk felgyülemlett tudása által tudunk továbbmenni. Mindaz a technikai fejlődés, amit most olyan csodálatosnak érzünk (ha érzünk), nem jöhetett volna létre a korábbi évszázadok felfedezései nélkül.


Univerzalizmus


Az igazság független attól, hogy ki mondja azt. Teljesen mindegy, hogy egy tudományos igazságot milyen nemzetiségű, nemű, vallású, szexuális beállítottságú, stb. személy fedez fel, ha az igaz, akkor igaz.


Ez a triviálisnak tűnő norma, sajnos messze nem az. Nagyon sok beszélgetésben megfigyelhető, hogy az emberek nem annyira valakinek a véleményével, gondolataival vitatkoznak, hanem az illető személy jellemére tesznek megjegyzéseket. A tudományos megállapításokat magukban kell értékelni. Ahogy Merton írja, az ammónia előállítására kifejlesztett Haber–Bosch eljárást nem lehet Nürnbergi törvényekkel semmissé tenni (ne feledjük, hogy a II. világháború idején vagyunk, Haber pedig zsidó származású volt. A nevéhez fűződik több harci gáz kifejlesztése.), és az angolokat nem kedvelőkre is hat a gravitáció.


Az univerzalizmus egyben az is jelenti, hogy az eredmények alkalmazhatósága túlmutat a nemzeti határokon, etnikai csoportokon, stb. Olyan tudományos eredményeket szeretnénk közölni, amelyek a világról szólnak, nem annak egy igen kicsi szeletéről. Ez persze biológus szemmel egy kicsit fura dolog, mert mondhatok én valami általánosat az "erdőkről", ha az adatom egy konkrét erdőből való, akkor annak általánosíthatósága kérdéses. Ennek ellenére törekedni kell, hogy általános eredményeket közöljünk.

Pártatlanság


A tudós nem lehet anyagilag vagy érzelmileg érdekelt egy adott eredmény vagy kutatási irány sikerében. Tehát hiába fizeti a kutatást egy dohánygyár, ha a dohányzás káros az egészségre, akkor azt kell mondani. Vagy nem lehet addig válogatni az eredmények között, amíg azok nem támasztják alá az éppen aktuális kedvenc elméletét a kutatónak.


Tágabban értelmezve azt is jelenti a pártatlanság vagy közömbösség (disinterestedness), hogy a tudományban minden kérdés egyformán fontos. Nem szabadna, hogy fontosabb, szexibb, felkapottabb legyen egyik kérdés a másikhoz képest. Az igazság / a világ megismerése érdekelheti csak a kutatót.


Szervezett szkepticizmus


A tudományban semmi nem szent, mindent meg lehet és meg is kell kérdőjelezni. Csak a tények számítanak. Elképzelhető, hogy az ember saját elméletét döntik meg, el kell fogadni és kész. Az eredmények folytonos újravizsgálata, a bennük való kétkedés az egész közösség feladata. A tudományos közlemények megjelenés előtti bírálata másokkal, ennek a szervezett szkepticizmusnak az egyik vetülete.


A mertoni normák helyzete most



Egy felmérésben megvizsgálták, hogy hogyan állnak a kutatók a fenti normákhoz az USA-ban. Legerősebb helyeslése a közösségiségnek van. Ezt biológusként érzékelem is. Egyre nagyobb hangsúly van azon, hogy minden adatot, programkódot, stb. közzé kell tenni, hogy az eredmények teljessége megismerhető és a kutatás megismételhető legyen. A tudás mindenkié.


Az univerzalizmussal már nem minden tekintetben értettek egyet. Itt szerintem az univerzalizmus értelmezése a kérdés. Az eredeti mertoni értelmezés az új ismeret forrására vonatkozott. Inkább olyan problémát látok, hogy egy jobb intézet/egyetem eredményeit inkább elfogadjuk, mint egy kevésbé nevesét. Sajnos a beküldő kutató országa eldönti bennünk, hogy értékes kutatásról vagy baromságról van szó. Nagyon erős az a ki nem mondott előítélet, hogy nem azonos sztenderdek mentén kutatnak a különböző országokban. Ebben van is igazság, de van példa a legjobb amerikai egyetemekről is, hogy csalt egy kutatójuk, és nagyon értékes kutatást produkálnak az olyan világvégi helyek is mint Magyarország (az első 500-ban sem nagyon van magyar egyetem, ez szégyen).


A legcsekélyebb támogatottsága a pártatlanságnak van. Ezt nagyon is érzékelem. Az egy dolog, hogy az ember személyes érdeklődése befolyásolja a témaválasztást. Emberek vagyunk. Viszont egyre inkább a pénz határozza meg, hogy mit kutatunk. Vannak felkapott témák, amire adnak forrásokat, és akkor azzal sokan kezdenek foglalkozni, míg más témák kiüresednek. Ez nem jó, mert féloldalas a tudomány egészének fejlődése. Egyes részterületek elhúznak, mások kullognak, ami a forráshiánynak tudható be.


Az ökológai például forráshiánnyal küzd, mert nem ígér örök ifjúságot, de még gyógyulást sem, ellenben mindig azzal állnak elő az ökológusok, hogy baj van a Földdel, meg, esetleg nem kéne legyilkolni az összes tigrist, orrszarvút, elefántot, stb. pedig milyen szép az elefántcsont billentyűs zongora és az orrszarvú szarv biztosan növeli a teljesítőképességet (nem!).


Ez utóbbi normának az egyre kevésbé való betartása riasztó és veszélyezteti a tudomány egészének működését!


Hivatkozott irodalom


  • Merton, R. K. 1942. The normative structure of science. - In: R. K. Merton (szerk.) The Sociology of Science: Theoretical and Empirical Investigations. University of Chicago Press
  • Macfarlane, B. és Cheng, M. 2008. Communism, universalism and disinterestedness: Re-examining contemporary support among academics for Merton’s scientific norms. Journal of Academic Ethics 6(1): 67–78


2018. április 28., szombat

Egy a szakterületemen kívül eső témában írt cikk története


Sem a tudományetika, sem a publikációk, a pályázatok és az előmeneteli rendszer körüli problémák nem a szakterületem. Vannak – főleg szociológusok és közgazdászok –, akik ezekkel foglalkoznak, és tudományos folyóirataik is vannak. Viszont, mint kutatót, engem is érint ez a problémakör. Nagyon is érint. Így a konferencia vacsorák egyik kedvenc témája a rendszer anomáliáinak ostorozása.


Fiatal kutatóként* kaptam egy felkérést 2014-ben, hogy válaszoljak erre a kérdésre röviden: Mi a legnagyobb etikai kihívás, amivel egy fiatal kutató találkozik a szakterületeden? Hogyan lehetne ezt orvosolni? (What is the most challenging ethical question facing young investigators in your field? How should it be addressed?) Számítógépekkel dolgozom, nem bántok kutyákat, nem gyilkolom az ecetmuslincákat, nem kell taposnom a természetvédelmi területek gyepét és emberek érzékeny adatait sem kezelem. Viszont minden kutató találkozik azzal, hogy az adatok manipulációjával lehet szépíteni az eredményeket. A szép eredmények pedig jobb cikkhez vezetnek. A jobb cikkek pedig korábbi előmenetelhez, ami magasabb fizetés eredményez. Értjük mi a probléma, ugye? A pár oldalas, a Science-ben megjelent válogatás egy jelentős része is erről a problémáról szólt. Az én rövidke bekezdésem is.


Ennek folyományaként hívtak meg, hogy írjak egy cikket a Publications című folyóirat különszámába. Úgy gondoltam, hogy akkor most kiírom magamból a bosszankodásomat. Másrészről kihívásnak éreztem olyanról írni, ami nem a szűkebb szakterületem. A tudományt viszony ugyanúgy kell művelni, minden szegletében: adatokat gyűjtünk, amiből következtetéseket vonunk le. Itt is ezt tettem. Adat van, sőt az emberek elégedetlensége is megjelenik, bár főleg blogokon és folyóiratok vélemény rovatában.


Adatokat főleg Magyarország viszonylatában gyűjtöttem, ez például érdekes lehet másoknak, akiknek a KSH vagy a Magyar Tudomány olvasása nehézségeket jelent (tudom a magyar világnyelv, de hát vannak alulképzett emberek a világban). Ezek az adatok nem igazán térnek el más országok hasonló adataitól, legalábbis trendszinten nem. A probléma tehát globális.


Sokáig piszmogtam magán a cikken. Egyrészről szerettem volna egy kidolgozott gondolatmenetet prezentálni. Túl sokan megállnak ott, hogy a tudomány etikátlan művelése ellen elég lenne etikaórákat tartani. NEM. Nem az emberekkel van a gond, hanem a rendszerrel. Amikor egy rendszer valamire szelektál (tudománymetriai számok), akkor ne csodálkozzunk, hogy az ebben jók kerülnek ki győztesen. Nem hitelességre, becsületre, etikus magatartásra, alapos kutatásra szelektál a jelenlegi rendszer. Evolúcióbiológusként számomra ez triviális, de nem mindenki gondolkodik ilyen rendszerekben már évek óta.


Másrészt igen sokáig csiszolgattam a nyelvet. Ne feledjük, hogy angolul kell írni. Még magyarul is néha elég sután fogalmazok, angolul ez hatványozottan igaz (az is, hogy a helyesírásnak bizonyos része egyszerűen nem megy, angolban ez az egyesszám - többesszám egyeztetés). Így is volt benne hiba bőven, amit javított a szerkesztő, az egyik bíráló és pár kollégám (köszönöm nekik!).


Így az írás eltartott vagy 3 hónapig (amihez azért hozzátartozik, hogy hetente alig 1 vagy 2 napom van kutatói munkára, a többi oktatás és adminisztráció). Úgy gondolom megérte. Nekem mindenféleképpen. Érdekes kaland volt a komfortzónámon kívül.


Kiemelném, hogy a bírálók nagyon pozitívak voltak. Ez nagyon ritka élmény. Sajnos elharapódzott a tudományban, hogy a bíráló feladata kritizálás és nem a segítése a publikációs folyamatnak. Engem még mindig nagyon le tud törni egy negatív hangvételű bírálat, amiből süt, hogy el se nagyon olvasta az illető a kéziratot. Itt nem ilyen volt.


Az első bíráló rögtön így kezdte:

I had planned on reviewing this paper after I had made more progress on my own manuscripts, but I found that once I started reading it, I could not stop. The author has made a truly cogent argument for his position, and I enthusiastically recommend it for publication. It is, in my opinion, a rare jewel, and the first truly objective assessment of this problem.


[Úgy terveztem, hogy majd csak az után bírálom ezt a cikket, hogy a sajátommal jobban tartok, de amint elkezdtem olvasni nem tudtam letenni. A szerző nagyon meggyőzően érvelt álláspontja mellett és lelkesen ajánlom közlésre a kéziratot. Véleményem szerint egy ritka gyöngyszem, és az első tényleg objektív feldolgozása a témának.]


Kedves kutatótársaim, kaptatok már ilyen pozitív bírálatot? Kicsit visszaadta a hitemet a világban.


A másik bírálat eleje nem volt ennyire kirohanóan dicsérő, de pozitív volt.


This is a well-written and interesting opinion paper on an important topic.  The author presents a careful and well-reasoned argument that is supported by extensive documentation.  While the argument itself is not new, the author presents the discussion in a clear and logical presentation, using relevant statistics, and interesting metaphors from his field of biology.  The author also presents some solid recommendations to address the issues he outlines.


[Ez egy jól megírt és érdekes véleménycikk egy fontos témában. A szerző aprólékos és jól átgondolt érvelést vezet végig, amelyet kiterjedt dokumentáció támaszt alá. Bár maga a gondolat nem új, de a szerző tisztán és logikusan felépítve mutatja be, releváns statisztikákkal alátámasztva és a saját szakterületéről egy érdekes metafórával fűszerezve. A szerző továbbá konkrét ajánlásokat is ad a felvázolt problémák megoldására.]


A bírálatok további részeiben természetesen kitértek, hogy mit módosítanának a kéziratban, és hogy mit vennének még bele. A bírálatok ezen részével máskülönben sincs gondom. Volt, amihez olvasnom kellett még pár cikket, volt, ami csak megfogalmazási kérdés volt.


Ezt a bejegyzést azért írtam, mert bár maga a cikk témája elszomorít és okozott pár álmatlan éjszakát, maga a cikk írása és publikálása egy igen pozitív élmény volt számomra.


* Bár a hallgatóktól egyre gyakrabban megkapom, hogy végtelenül öreged vagyok, de 40 évesen fiatal kutatónak számítok (vagyis talán most már egyre kevésbé, de olyan 40–45 évesig tart a fiatal kutató időszak). Ennek az az oka, hogy nagyon sok tanulás és tapasztalás kell, ahhoz, hogy valakiből kutató legyen. 27 évesen szerezhető legkorábban a doktori fokozat, sokaknak inkább a harmincas éveik elején/középén lesz meg. És lényegében ezt követően kezdődik az igazi tapasztalatszerzés. Szóval sok idő.

2018. március 28., szerda

EvolBiolDay 2018

Ma volt az első EvolBiolDay avagy az első magyar evolúcióbiológiai nap. Egyszerűen szólva a magyarországi evolúcióbiológiával foglalkozó kutatók találkozója. Scheuring István kollégám szervezte. Nagyon jó volt. Meglepődtem, hogy milyen sok helyről és milyen sokan eljöttek meghallgatni az előadásokat.


A tudományban általános probléma, hogy nincs semmire időnk, leginkább arra, hogy tudjuk mivel foglalkoznak a szomszéd laborban. Ez persze egyértelműen nem jó, s mindig sajnálkozunk is rajta, hogy változtatni kéne rajta. Most változtattunk. Ez a nap a hazai evolúcióbiológiának volt szentelve.


Tényleg az volt a fontos, hogy megismerjük egymást. Az előadások 8 percesek voltak. Igen ez igen rövidnek tűnik, de arra elég, hogy az ember elmondja, hogy mivel foglalkozik, sőt akár eredményeket is elmondhat. Terjednek az ilyen rövid formátumú előadásmódok (pl. liftbeszéd, s igen az én doktoranduszom - Radványi Ádám - nyert a PhD-sok kategóriájában). Egyre több minden követeli a figyelmünket, ez ehhez vezet. Ma jó szolgálatot tett a rövid formátum: 22 rövid előadást hallgathattunk meg. Fiatal kollégák is tekintélyes számban képviseltették magukat.


Bár a Magyarországi evolúcióbiológia seregszemléje volt ez az esemény, angolul tartottuk. A nyelvválasztás nem volt önkényes: az előadók és a hallgatóság között is voltak külföldi állampolgárok. A nemzetköziesedés, ha lassan is, de elér minket. A sikeres laborokban már nem csak magyar kutatók, de külföldről ide vonzottak is vannak. És hála a Tempus közalapítvány Stipendium Hungaricum pályázatainak, az angol képzésünk is értelmesen beindult. Múlt félévben 12 külföldi hallgatónak adtam elő evolúcióbiológiát. Nemzetiségek tekintetében igen széles a merítés: brazil, mexikói, dél-afrikai, szír, jordániai, palesztin, algériai és marokkói diákjaink vannak. Két hallgató a konferenciát is végighallgatta.


Nyomokban mi is hasonlítunk egy normális európai országra. Ha az ember nem kapcsolja be a híreket és próbál az egyetem falain belül maradni, akkor még azt is hiheti pár órára, hogy minden rendben. Ma így éreztem.


Debrecen, Szeged, Pécs és Veszprém is képviseltette magát. Az idei meghívott előadó, aki 40 percben részletesebben bemutathatta kutatásait Liker András, aki a Pannon Egyetemet (Veszprém) erősíti. A nagy magyar természettudományi egyetemekről így mind volt valaki. Ez rendkívül fontos. Egyrészt nagyon magas színvonalú kutatások folynak ezen helyeken, másrészt kis országban megengedhetjük magunknak, hogy elutazzunk egymáshoz egy közös gondolkodásra. Persze nekünk Budapestieknek könnyebb eljutni az ELTE-re (nekem feljutni Tihanyból), de azért én is voltam már a fővároson kívül, ha tudományról volt szó.


Miről volt szó? Túl sok mindenről, hogy most akárcsak röviden is beszámoljak róluk. Régóta erős itthon két vonulat: az evolúció viselkedésökológiai és az elméleti biológiai. Az előbbit Debrecen (Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék), az MTA Agrártudományi Központja és az ELTE Állatrendszertani és Ökológiai Tanszéke képviselő elsősorban. Az elmélészek jellemzően az ELTE-n kívül, a BME-n, az Állatorvosin és a volt KFKI-ban vannak. Fontos, hogy most már vannak evolúciós biokémiai/molekuláris biológiai kutatások is (pl. az Szegedi Biológiai Központban) és a bioinformatikusok (amely szkéna amúgy erős itthon) közül is érzik páran, hogy ide (is) tartoznak (Szőllősi Gergely és kutatócsoportja).


Miről adtam elő én? Természetesen az élet keletkezéséről. Tágabb kontextusba helyeztem a kutatásainkat. Egy-egy cikkünk persze valami részproblémára próbál meg választ adni, de a kutatócsoport egésze az élet keletkezésének megértését tűzte ki célul. Ebben a folyamatban vannak kulcs történések. Ilyenek például a felületi anyagcsere kialakulása (Könnyű Balázs erről beszélt), az első élő sejt evolúciója, a genetikai információ kromoszómába rendeződése, a hibaküszöb legyőzése, a minimális anyagcsere meghatározásának kérdése, a függetlenül másolódó gének együttélése (Hubai András doktoranduszom témája) vagy a fehérjék megjelenése (Radványi Ádám doktoranduszom témája). Mindezeket egy rendszerben látjuk, s nem elszigetelt problémáknak. Ezt próbáltam bemutatni a rendelkezésemre álló 8 percben.


Jó volt!
Köszönöm a szervezőknek!
Jövőre remélem megint találkozunk!